...minkét oldal együtt nyomja!

Írta: Hiria Morales

Réges-régen, mikor még az erdő lakói együtt mulatoztak, egy farkas érkezett a vidékre. Egy farkas, ki nyitott volt minden újra, és szavai a legkeményebb szívekbe is belopóztak. Lénye egyszerre volt sokak számára vonzó, és mások által egységbontó. Ezen a helyen éldegélt a róka, kinek észjárása, és nagyszerű fogalmazása kiemelte a többi állat közül. Az erdő minden állata tisztelte és szerette, ha magát valaki bajban érezte, a rókakoma szíve mindig megértette. Nagyszerűen felismerte, hogy kinek mire van szüksége: Kinek egy jó szóra, meghallgatásra önbecsülésre, kinek csak egy kijózanító beszélgetésre, a róka mindig a legtökéletesebb megoldást segítette. Szinte bárkit meghallgatott, a segélykérők között nem válogatott. E nagyszerű közösség így élte a hétköznapok minden rezdülését, míg nem egy hatalmas robajjal belépett egy kétely: valami veszélyezteti eme nagyszerű társadalmi létet.

Napról napra egyre csak terjedt a nézetek különbsége, mely az emberek különböző beállítottságából eredt. A farkas is kezdte megérezni, hogy saját elképzeléseit szabadon terjesztheti, hiszen semmi sem állhatta útját a változásnak: az egyensúly nem tartható fenn örökké,hiszen világunkat nem a végtelenségnek alkottak. Egy verőfényes napon aztán összetalálkozott a róka és a farkas. A farkas éppen az elméletét fejtegette, mikor a róka éppen arrafelé tartott. Meghallva a farkas illetlen szavait, mély haragra gerjedt, és addig tette amit kellett, míg a farkast kiátkozta az összetartó nemzet. Az erdő lakói egymás között összesúgtak, és nem értették, hogy megbecsült farkasuk ilyen mélyre hogyan juthat. A farkas tudomásul véve vesztét addig futott, míg nem egy befogadóbb társaság falaihoz nem jutott.

A róka máig az erdő lakója, bár azóta létezik egy másik otthona, mit még nem fertőzött meg az eltérő gondolatok hajnala. Más viszonyok uralkodnak a farkas óta,de a rókának minden percben akad egy újabb kihívója. Az erdő elkorcsosult fái között mély indulatok lapulnak, és alig várja, hogy a szabad gondolkodást a földig tiporja. Az erdő általuk két részre szakadt: az egyik tábornak a régi szavak fájnak, és indulatában a szenvedés veti meg az ágyat, míg a mások a rókát okolják a kialakult helyzetért és elégételt várnak az általa elkövetett sérelmekért.  Az egyik fél a szabadságot hirdeti! Elveink szabad terjedését segíti, miközben a népet a farkas szellemével szédíti. A róka pártiak a józan ésszel operálnak! Hazug szavakkal dobálóznak, és lassan de biztosan a megbékélés útjába állnak.

Az erdő sötét, és nem békél! Lombajain át alig szűrődik be a fény, pedig most pontosan erre lenne a legnagyobb szükség.

Egy elvesztett becsület igaz története

Írta: Hiria Morales

Az igazság megállapítása nem egykönnyű feladat. Több szempontot is figyelembe kell venni, mérlegelni: ki mond valójában igazat!

Alig hallunk igazságot, még is mindenki úgy érzi: a saját állítása tükrözi a valóságot. Úgy lép fel az érdekében, mintha az élete függene tőle. Én is hazudok néha! Nem szándékosan teszem, hiszen nem szeretném megvezetni itt a jónépet, csak sokszor annyira belefeledkezem saját állításom megvédésébe, hogy elfelejtem kinyitni a szememet. Vakon harcolok érte, pedig bizony néha már minden tényállás a valótlanságomat hirdeti. Volt már hasonló eset, nem is egyszer, de kivel ne fordult volna elő az ilyen. Ki ne ragaszkodott volna az igazához, mikor már az egész reménytelennek látszott.

A helyet azonban most megváltozott! Hirtelen elkezdett mindenki valóságot gyártani, és hopp, hirtelen mindenki elkezdett igazságot mondani. Eme nagyszerű kezdeményezés  mögött nagyon egyszerű folyamatok rejlenek. Mindenkiből előtört a becsület érzete. A becsület mágikus hatalommal rendelkezik. Képes arra, hogy valótlannak tűnő dolgokat valósággá varázsolja.

Talán most sokakban felmerül a kérdés, hogy jó-jó, most itt elbeszélgetünk szépen az igazmondásról meg a becsületről, de én nem ezért klikkeltem ide! Azonnal rátérek a lényegre, de úgy éreztem, hogy ezeket tisztázni kell, mielőtt belemennénk a részletekbe.

Szóval én elvesztegettem a becsületemet. Mivel elvesztegettem, ezért egyesek szerint most nincsen meg, így elviekben nélküle kell kiállnom az igazam mellett. Nem bánom, viszont azt annál jobban, hogy bele kell másznom egy olyan dologba, amitől egész blogéletemben messzire tartottam magam. Funyi blogtársunk derék ember! Néha kikapcsolja a biztosítékot néhányunk fejében - mond magában egy két zöldséget, de alapjaiban nem egy rossz ember. Leszámítva illetlen kirohanásait, semmi bajom sincsen vele! A mai napon - vagyis mire befejezem ezeket a sorokat, már átbillenünk  a holnapba - újabb hajmeresztő írásával lepte meg a nolblog szeretetreméltó közönségét. Írt benne mindenfélét, ami szemnek szájnak ingere, de jobban megfigyelve a véleményét, az kissé másmilyen képet festett, mint az eddigiek. Valami egészen szokatlan Funyiblogtársunktól, hiszen trágár szavai mögött mély érzelmek lapultak. Most hagyjuk békén, hogy mondandója mennyi valóságalappal rendelkezett - majd erre külön is kitérek - szorítkozzunk inkább a lényegre: én bizony azonnal megszólítottam! Legelsőként kikértem magamnak az illetlen viselkedést, és megkértem, hogy válasszon másfajta megszólítási formát ha baja támadt valakivel. Aztán jobban elolvasva írását észrevettem, hogy sérelmei között régi dalok is előkerülnek, amiket most átkomponálva szeretne ismét a nagyközönség előtt előadni. Kérem nézzék el nekem, de én bizony megértettem! Meg én, hiszen az elszabadult indulatait nem tudta másképp levezetni, és sajnos a kultúra is egy pillanatra cserbenhagyta!

Én azt mertem írni neki: Funyi, igazad van!

Mint később kiderült, ez lett a vesztem! Legelső hozzászólásomban kifejtettem neki, hogy a kirohanásának az igazságalapja nem ránk tartozik, semmi jelentősége nincsen! Kértem, hogy törölje írását, de ó válaszában tartalmasan kifejtette, hogy neki mennyire elege van abból, hogy mások azért sértegetik mert nem jó a helyesírása, meg hogy ő nem "kúltúrember", miközben  mennyit tett az őt sértő emberekért. Én megértettem a fájdalmát, és azt hittem: ezzel a dolog el van rendezve!

Az élet nem így tette!! Később látom, hogy egy korábbi posztom végén megjelenik egy üzenet, melyben egy illető visszavonja baráti kézfogásomat, és vérig sérti a lelkemet. Sok mindent elnézek embereknek, de ezt sajnos én sem tudom megnemtörténté nyilvánítani. Okaként azt vetette a szememre, hogy miközben az említett Funyi blogtársunk felé intézte kirohanását,ÉN IGAZAT MERTEM ADNI NEKI! Te jó ég, mily hatalmas bűnnel kéne nyugovóra térnem, milyen megbocsáthatatlant követtem el, amiért egy baráti kézfogást semmisé keljen nyilvánítani.

Hát kedves Izomagyu, nagyon sajnálom, hogy ilyen mélyre süllyedtünk. Téged azért sajnállak, mert elkezdtél csukott szemmel közlekedni, és olyan szavakkal dobálózol, amikhez jelen pillanatban semmi közöd sincsen. Magamra azért haragszom, mert ezzel az írásommal egy nagyon szigorú szabályomat szegem meg. Nincsen harag közöttünk, ahogyan Te is írtad az elején, és azt gondolom, hogy már furcsán venné ki magát, ha üzengetésekbe kezdenénk. Én nem bántottalak, de Te beletapostál a becsületembe. Tudom, hogy tettedet nem a véletlen vezényelte, hanem tudatosan teszel közszemlére engem! Mindezt ezt azért merészeled, mert igaznak véltem Funyi elkeseredett szavait! Látod, milyen ronda vége tud lenni az ilyen véleménynek??

Nem hiszem, hogy kommenteket kellene bemásolgatnom, hiszen pontosan tudod, hogy miről beszélek. Itt sem Prof., sem Funyi, sem Cuba nem jöhet szóba, hiszen nem róluk szól a történet. Szoktam tévedni, azt mindig beismerem. Most te tévedtél barátom, de engem ez már egy cseppet sem érdekel!

Ki szót emel az itt zajló események ellen, és ki nem tűri, hogy e felület jellemtelenek játszótere legyen. Ki hisz a szavak jelentőségében, és ki várja, hogy e jelentések mögött tartalmat is leljen. Ki csak a tettekben hitt, az ököl ősi erejében, és ki sohasem hitte, hogy e szelíd mondatok a béke reményében ülnek. Ki hisz a másságba, mert szerinte világunk ezernyi arcában ragyog, és ki sohasem tagadta meg önmagát, másságával sohasem dacolt. Ki hisz a változás erejében, vakon bízik a reménységben, és meggyőződése szerint érzi azt, hogy tenni kell a féktelen sötétség ellen. Ki mindig is  pártunkat fogta, hű fegyvertársunk a bajban, és még akkor is a kezünket fogta, mikor már régen a kést a hátunkba vágta. Ki bölcs királyként született, és bölcsessége országokig terjed, hirdetve létünk jóságát, mely az életünkből erjedt. Ki a gyűlölet erejéből táplálkozik, ami izzó haragként terjed. Ki szeret, de sohasem merte kimutatni, hisz gyűlöl, de sohasem merte elárulni. Ki sebzett, ki tiszta, és ki csak most fedezte fel, hogy az élet mindenre megtanítja. Ki fél, és ki bátor, ki sohasem félt az éjszakától.

Ki hallgat és ki a szavakat issza, és csak akkor maradhatna tiszta, ha valahová tartozhatna. Ki fecseg, és csak fecseg, mert úgy érzi, erre viszi úri becsülete.

Kinek szólok, tán magam sem tudom. Egy dolgot biztosan: férfias játékokat hallok

Valami furcsa dolog történik! Egy megmagyarázhatatlan esemény, mely mélyen beleivódik a tudatunkban. Olyan ez, mint mikor akaratunkon kívül belecsöppenünk egy háborúba, és nincs egy olyan bunker, ahová az ember visszahúzódhatna. Tán akarjuk is- szinte minden porcikánk sajog érte, hiszen most egy holt időszakot élünk, mikor csak egy dolog kerülhet előtérbe: a gyűlölet beszéde.

Ismertem egy embert, aki mások szerint gyűlöletet keltett. Ma nincs közöttünk, kitiltott blogger lett, és már nem kívánatos személyiség e blogfelületen......

....furcsa egybeesés nemde?